száműztem magam

Fél éve össze omlott a jól felépített kis életem. Megvolt mindenem, miközben igazából semmim sem volt. Újra kezdésben elég profi vagyok, kétlem ,hogy az küldött volna a földre, hogy ismét ilyen helyzetben vagyok. Inkább az a képmutatás tett pályán kívülre, amivel elárultak. Az évekig hallgatott erkölcsi himnuszok után kifejezetten nehezményezem, hogy pont ő árult el, azzal ami ellen annyira ágált és amit annyira lenézett másokban. Igen, igen félre lépett..:)
Na, de ha csak ez lett volna a gond, azt még elviseltem volna, de nem, ő még tett egy-két aljas csavart a dologba..csakhogy ő jöjjön ki jól belőle….mondjuk úgy érzem, ha valaki állítólag 4 nap alatt halálosan szerelmes lesz valaki másba, na azzal én nem vesztettem semmit.:)
Mindenki ezt mondja tudom, de valóban nem érzem magam rosszul, azért mert elment.. nem érzem a fojtogató maximalista elvárásait velem szemben, nem érzem az állandóan vádló pillantását, hogy na ezt megint rosszul csináltad és te még erre sem vagy képes..nem hallom a te semmit nem vagy képes egyedül megoldani  mondatot sem és bevallom ez engem jobban érint, mint amit szívesen elismerek. Nem tudtam mennyire megfojt, míg velem volt és most haragszom magamra, amiért éveken keresztül elhittem, hogy bennem van a hiba..
Szóval a jelenlegi magányom valójában inkább önmagam száműzése és büntetése kicsit talán, amiért nem vettem észre mindezt időben. Viszont sok mindenben változtam az utóbbi időben. Mások is látják, akik régóta ismernek azok kicsit csodálkozva felvonják szemöldöküket és hümmögnek egy sort, mert nem mindenkinek tetszik az, hogy kezdek olyan lenni amilyen valójában vagyok. Próbálkozom, levenni az álarcokat..ha valaki szeret az olyannak, fog szeretni ahogy kap. Ha meg az van megírva, hogy senki se tud úgy elfogadni azt is képes leszek elviselni, de nem bírok tovább bujkálni, nem vagyok képes tovább színészkedni megjátszani magam…szeretném ha úgy szeretnének ahogy vagyok.. azt aki én vagyok..